Az utóbbi évtizedben virágkorát éli a lakások rövidtávú bérbeadása, hétköznapi nevén az Airbnb. A rövidtávú bérletnek vannak előnyei és hátrányai is, amely miatt fontos lenne,…
Sokan azt gondolják a csendháborítás tényállása egy egyszerűen megítélhető dolog, hiszen ha valaki a törvény által megállapított decibelhatárokat túllépve zajong, az szabálysértést követ el. Ez…
A nyári nyaralások az emberek többségének az év legmeghatározóbb időszakai, ilyen tudja mindenki kipihenni az év fáradalmait és feltöltődni az elkövetkező időszakokra. A nyaralást általában…
Indul a nyaralási szezon, megszaporodnak a repülőjáratok a népszerű helyekre. Hiába foglalunk azonban akár hónapokkal előre, könnyen megeshet, hogy a járatunk nem az előre meghatározott…
Míg az autós közlekedésnek egész évben szezonja van, addig a motorkerékpár szerelmesei leginkább a csak a jóidőben tudnak hódolni szenvedélyüknek. Amint beköszönt a napsütés, megszaporodnak…
Ezt a honlapot a KRMS Ügyvédi Társulás Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédei tartják fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A KRMS ügyvédei a Magyar Ügyvédek Biztosító Egyesületénél rendelkezik felelősségbiztosítással. A honlapon megjelenő tartalom illetve a feltüntetett árak csupán tájékoztatásul szolgálnak, kérjük, hogy konkrét jogi probléma esetén, vegye fel a kapcsolatot velünk. Az Ügyvédi Társulás nem vállal felelősséget olyan döntésért, illetve annak következményéért, amelyet a honlap látogatója kizárólag a honlapon található tartalomra alapozottan hozott.