Dr. Sáfrány Írisz Zsófia LL.M.

Ügyvéd, munkajogi szakjogász

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és –Jogtudományi karán szereztem meg diplomámat, de már az egyetemi éveim alatt igyekeztem gyakorlatot szerezni a jog több területén is. Így még az egyetem elvégzése alatt három évet töltöttem egy kifejezetten banki és pénzügyi jogvitákra specializálódott ügyvédi irodában, majd az egyetem utolsó évében a Fővárosi Főügyészségen töltöttem tovább a gyakorlatomat.

Az egyetem elvégzése után, egy polgári joggal foglalkozó ügyvédi irodában helyezkedtem el ügyvédjelöltként, itt talált rám a munkajog. Ügyvédjelölti gyakorlatom eltöltése során a peres eljárásokban szereztem gyakorlati tapasztalatot, elsősorban a munkajog, kártérítési jogviták, öröklési jog és birtokvédelem területén.

2020-ban megkezdtem egy kétéves képzést a Pécsi Tudományegyetem Állam és –Jogtudományi karán, mely eredményeképpen 2021-ben munkajogi szakjogász diplomát szereztem.

Két év ügyvédjelöltség után kipróbáltam magam a multinacionális cégek világában, így 2020-2023-ig, először jogi előadóként, majd kamarai jogtanácsosként dolgoztam egy biztosító társaságnak.

A munkám során az lett a legfőbb célom, hogy az Ügyfeleimmel partneri viszonyt tudjak kialakítani, mely során az ügyek megoldásán együtt dolgozunk. Fontosnak tartom, hogy az Ügyfelek átlássák –nyilván igény szerint-, hogy milyen folyamatok zajlanak éppen az ügyvitel során, így folyamatos tájékoztatással és egyeztetéssel igyekszem segíteni, hogy az Ügyfeleim biztonságban érezzék magukat a jogi eljárások során.

Hiszek az őszinte és nyílt kommunikációban, mely elengedhetetlen feltétele az ügyek eredményes ellátásának.

Hiszek a szaktudásban, a saját és kollégáim céltudatosságában, és meggyőződésem, hogy együttes erővel képesek vagyunk legyőzni bármely felmerülő kihívást.

Ezt a honlapot a KRMS Ügyvédi Társulás Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédei tartják fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A KRMS ügyvédei a Magyar Ügyvédek Biztosító Egyesületénél rendelkezik felelősségbiztosítással. A honlapon megjelenő tartalom illetve a feltüntetett árak csupán tájékoztatásul szolgálnak, kérjük, hogy konkrét jogi probléma esetén, vegye fel a kapcsolatot velünk. Az Ügyvédi Társulás nem vállal felelősséget olyan döntésért, illetve annak következményéért, amelyet a honlap látogatója kizárólag a honlapon található tartalomra alapozottan hozott.

Keressen minket

krms.hu

iroda@krms.hu

© KRMS Ügyvédi Társulás - krms.hu - Minden jog fenntartva - Készítette: OTCM Hungary